Az ünnepek közeledtével talán kedvünk támad hozzá, hogy mi magunk írjunk egy karácsonyi történetet. Mai cikkünkben egy egyedülálló karácsonyi történetgyűjtemény, a Könyvbe zárt karácsonyok című kötet kisregényeinek kezdő bekezdései segítségével vizsgáljuk meg, hogyan is érdemes ünnepi történetet írni!
A könyv Tapodi Brigitta: Taxi című novellájával kezdődik.
„A fekete Ford lassan kanyarodott be a kertvárosi utcába. Megállt a szürke, négyemeletes ház előtt. Várt. Sofőrjét délután hat órára rendelték ide.
A férfi az órájára nézett. Még volt tíz perce, amíg az utasa megérkezik. Kicsatolta a biztonsági övét, hátradőlt az ülésen és behunyta a szemét.
Az utolsó fuvarja lesz mára.
Éppen indult volna haza a családjához, amikor a központból szóltak, hogy mennie kell. Persze az asszony sem ugrándozott örömében, de szűkös és nehéz időkben a pénz nagyobb úr.
Karácsony szenteste volt. Havazott. Hatalmas hópelyhek lepték el az utcákat, vontak fehér takarót a házak tetejére. Évek óta nem esett, és a sofőr úgy érezte, a fehér hó meghittebbé és bensőségesebbé teszi a karácsonyt.”
A történet hangulatosan indít. Ki is jelenti, hogy szenteste van, esik a hó. Azt is előrejelzi, hogy különleges élményre számíthatunk, hiszen egy taxis utolsó fuvarja ezen a napon biztosan érdekes – különben nem készülne róla novella!
A következő írás Kukucska Ferenc: A madarak télen is énekelnek című kisregénye, ami egy rejtélyes történetet mesél el.
„– Feleslegesen túráztatod magad, nekem a férfiak tetszenek. Nem az ilyen idétlen tacskók, mint te!
A barna, lófarokba kötött hajú lány széles, csúnyácska arcán szomorú fintor jelent meg, ami ugyan lesajnálónak és elutasítónak tűnt, de a figyelmes fül a lány hanglejtésében felfedezhetett egy cseppnyi játékosságot. Ezt a kettősséget András – a lány osztálytársa – érzékelte.”
A felütésben ugyan nem jelenik meg a karácsony, a tél képe, de a címben megtaláljuk. A kezdet itt a főszereplőt mutatja be, egy rá nagyon is jellemző, csipkelődő helyzetben. Később ez a két fiatal kulcsszerepet játszik majd a rejtély megoldásában!
A Könyvbe zárt karácsonyok történetei közül az olvasók egyik kedvence Keresztesi Dorottya: A Grincs szerelme című kisregénye volt. Így kezdődik:
„– Kérsz még egyet? – intek a csaj felé az üres pohárral. Hangos a zene, meg kell ismételnem a kérdést. Már benne van három koktél, de azért csábosnak szánt, kába mosollyal bólogat. Ő még azt hiszi, nem részeg.
Amíg rendelek neki, a barátnői felé pislog, ahonnan tánc közben sikerült leválasztanom, int nekik, hogy minden oké, azok meg szedelőzködnek, és – gondolom – hazamennek. A frissen szerzett csajom (valami Alina) elbizonytalanodik, hiszen most magára maradt velem, de elbűvölöm őt a legszebb mosolyommal, amikor felszolgálom neki a következő Sex on the Beachet. Két korty, és elfelejti, hogy aggódott. Lassan megérzi, hogy összegabalyodik a nyelve, úgyhogy el kell mondania, hogy egyébként nem szokott ennyit inni.
Mindig ugyanaz a forgatókönyv.
Mind ugyanazt mondja.”
A kisregény azért indít érdekesen, mert nemhogy nem karácsonyi, hanem éppen azzal ellentétes: egy szívtelen fiatal férfit ismerünk meg – és a szemfüles olvasó már itt sejti, hogy ő lesz a főhős, és a sztori végére, azaz karácsonyra megváltozik. Az olvasók szeretik kikövetkeztetni a cselekményt, illetve azt élvezik, ha drukkolhatnak a szereplőknek. Teremtsünk hát ilyen helyzetet már a könyvünk elején!
Tolnai Norbert: Még egyet útravalónak című kisregénye a férfi olvasókat célozza meg, témája a kocsmában szenteste zajló élet. Másik szála egy veszélyben lévő házasságról szól, és az érzékeny (nemcsak férfi) olvasókra is hat.
„– Kérem, egyezzünk meg tizenöt százalékban – válaszolt Jani a telefonba, miközben ügyesen cikázott öreg Citroenjével a forgalomban. – Tudom, nem emeltünk már négy éve, de a bisztró forgalma sem növekedett. A húsz százalékot nem fogjuk tudni tartani. Egyszerűen kevés hozzá a bevételünk. Most mondja meg őszintén: mennyivel jobb önnek, ha emelünk a bérleti díjon és utána nem tudjuk kifizetni?
Jani meghallgatta a választ, elköszönt a főbérlőjétől, majd kinyomta a telefont.
– Még hogy nincs ideje most ezzel foglalkozni. Térjünk vissza rá januárban? – dühöngött. A telefont az anyósülésre hajította. Az út hátralevő részében arra az esetre próbált valamit kitalálni, hogy mihez fog kezdeni akkor, ha a főbérlő nem hajlandó engedni. Amióta a játékgépeket kitiltották a kocsmákból, az üzemeltetőknek nagyon kevés mozgásterük maradt. Rengeteg pénzt veszítettek azzal, hogy a kockás gépek nem zenélték végig az estéket.
Fiatal kora ellenére Jani már tizenöt éve vezette a kocsmáját, a Tüskés Bisztrót. A bódé, nem messze a Farkasréti temetőtől, már régóta állt itt, de még egy vállalkozás sem használta ilyen sokáig. Korábban működött már ezen a helyen virágbolt, előtte meg cukrászda, de a magyar virtus megmutatta, hogy nincs még egy olyan sikeres árucikk, még a kétezres években sem, mint az alkohol.”
A kezdés finoman adja az olvasó tudtára, hogy december van. Megmutatja a főhőst is, és egyből elénk tárja a helyszínt és a problémát: a kocsmát, ami anyagi gondokkal küzd. Alapesetben talán nem érdekelne bennünket egy veszteséges kocsma, az író azonban már megkedveltette velünk az ügyesnek és őszintének látszó Janit, tehát bebiztosította, hogy végigolvassuk a történetét.
Kimnach Alexandra: Angyalom című kisregénye egy nem evilági történetet mesél el, ahol a hősnőnek szokatlan barátja akad.
„– Kislány, kislány, hallasz engem? Nem halhatsz meg te is, nem! Nézz rám, nyisd ki a szemed! Neked még élned kell, még olyan fiatal vagy…
Tudtam, hogy haldoklom. Semmire nem emlékeztem, még a saját nevemre sem, de abban biztos voltam, hogy az én utam itt véget ér. Nem éreztem semmit, sem fájdalmat, sem félelmet, csak lebegtem öntudatlanul a sötétség peremén és arra vártam, hogy mikor fog magába szippantani. Nem láttam semmilyen fényességet, amit sokan mondanak, hogy a halálunk küszöbén felragyog előttünk, én csak a feneketlen semmit érzékeltem, ami megbéklyózta testem. Nem gondoltam semmire. Nem akartam élni, de meghalni sem, mivel azt sem tudtam abban a pillanatban, hogy ki vagyok.
Aztán mély, lágy hangot hallottam. Alig bírtam kivenni a szavakat, először csak szófoszlányok jutottak el tudatomig, amelyekből semmit sem értettem. Tetszett a hang dallamossága, megpróbáltam belekapaszkodni a gyengéd suttogásba. Lassan kezdtem felfogni a szavak értelmét, amiket valaki kétségbeesetten mormolt. Úgy éreztem, fontos vagyok neki, hogy aggódik értem, és nem akarja, hogy meghaljak.”
A felütésből nyilvánvaló, hogy egy majdnem halált okozó eseményről olvasunk. A főhőst még nem ismerjük, hiszen egyes szám első személyben mesél, ami egyelőre fokozza a kíváncsiságunkat. Tudni szeretnénk, ki halt meg (majdnem), és ki az, aki annyira félti, és reméli, hogy életben marad? Az efféle kezdésnél figyeljünk rá oda, hogy hamar kiderüljön, kiről szól a regény: fiú, lány, hány éves, milyen kultúrkörben vagyunk? Az olvasó ugyanis nem szereti, ha idegesítjük!
A Könyvbe zárt karácsonyok következő története Szabó Péter: Hat hívás című kisregénye. Talán ez az egyik legkarácsonyibb darab a kötetben.
„Mac Thurnbees kényelmesen elhelyezkedett a karosszékben és a telefonkagylóért nyúlt. Kellemes meleg volt a dolgozószobában. A nappaliból behallatszott Linda és a gyerekek vidám beszélgetése, ahogy a karácsonyfát díszítették éppen.
Mac szerette ezt a hangulatot. Jólesően szippantotta be a fenyő- és fahéjillatot, miközben ujjai találomra bepötyögtek egy telefonszámot. Közben belegondolt. Mióta is? Kilenc… nem, már tizedik éve, hogy ezt teszi.
Igen, Mac Thurnbees immár tíz éve minden szenteste délelőttjén felhív találomra öt számot.”
Már a kisregény legelején tudjuk, hogy karácsonyi sztorival van dolgunk. Nemcsak a karácsonyfa tűnik fel a szövegben, hanem további kulcsszavak: fenyő- és fahéjillat, szenteste. A cselekmény iránt is felkelti az író a kíváncsiságunkat: miért hív fel ez a férfi öt számot?
Görgei V. Andrea igazi könnyed romantikát ígér A minnesotai postásban.
„Aitkin hangulatos kisváros a Nagy-Tavak partján, Minnesota állam észak-keleti részén. Arról nevezetes, hogy novemberben díszes, zenés parádé keretében eresztik a lakosok a jégre egyedi tervezésű horgászkunyhóikat, ami mindent elmond a környék jellemző klímájáról. Főutcájának emblematikus épülete a mozi, ahova a lakosok igen gyakran járnak, bár nem olyan sokszor, mint a Mississippire, hogy folyami hajóra szálljanak vagy horgásszanak. Az itteniek összetartók, mindenkit ismernek, a távoli farmereket is, akik a városban szokták intézni ügyes-bajos dolgaikat. A környező falvak, a kisváros és az őket körülölelő hatalmas fenyőerdők, a lápos rétek és vizek a helyiek szívében olyan fontos helyet foglalnak el, hogy a fiatalok, akik elindulnak világot látni, általában felnőtt korukban visszatérnek.
Emma ennek a kisvárosnak a lakosa. Beteg édesanyja miatt a gimnázium után nem ment főiskolára, inkább itthon maradt ápolni őt és közben munkát vállalt. Barátai közül vannak, akik szintén nem hagyták el Aitkint és olyanok is, akik évekkel később visszatértek, hogy itt alapítsanak családot, hogy gyermekeiknek továbbadhassák az életfilozófiájukat.”
A kisregény ügyesen megmutatja az olvasónak az érdekes helyszínt, és azt, hogy itt alapvetően hideg van. Hamarosan megismerjük a főszereplőt is. Még nem tudunk róla sokat, de az a tény, hogy Emma – kortársaival ellentétben – nem hagyta el szülővárosát, felkelti a figyelmünket, az együttérzésünket.
A Könyvbe zárt karácsonyok egy jövőben játszódó történetet is tartalmaz, Nagy-Rakita Melinda: Hol a boldogság mostanában című írását.
„Felébredt. Látta, hogy villog a kijelző az étkező kezelőpaneljén, mutatva, hogy máris nekiláthat a reggelijének, ha éppen ágyban akarna enni.
Ma nem akart. Csak olyankor használta ezt a funkciót, amikor a barátnője nála aludt. Akkor kettesben jó móka volt az ilyesmi. Elnyújtotta még egy kicsit az együttlétet.
Ránézett a fürdőszobapanelre és látta, hogy már készen áll a megfelelő hőmérsékletű, váltott hideg-meleg vizes zuhany. Kikászálódott az ágyból, amely egy frissítő levegőáramlat után összesimította az ágyneműjét és becsusszant a falba, ahonnan egyidejűleg előbukkant az íróasztala és vele együtt a teljes informatikai rendszer. Ennek egyik eleme most is kapcsolatban állt vele, a homloka mögé be-épített nanochip révén.”
Rögtön a történet elején látjuk, hogy jövőbeni lesz a sztori. Nem bukkan fel a karácsony képe, ami ebben a karácsonyi kötetben felkelti a figyelmet: szóval hogyan is ünnepelünk majd a jövőben? Ebben a történetben sem tudjuk rögtön az elején, ki a főhős, ami itt is plusz érdekességet nyújt.
Suhanyecz Szilárd néhány idős férfiról és nőről ír Az elveszett napló című kisregényben, hogy ők hogyan ünneplik a karácsonyt egy idősek otthonában.
„Endre felgyorsította lépteit, aztán fokozatosan lassított. Tétován botorkált, majd hirtelen megállt.
– Eltévedtem! – jelentette ki erőteljes hangon, noha ő maga is tudta, hogy megállapítását a hóval borított erdő közepén legfeljebb csak egy-két, élelem után vágyakozó madárka nyugtázhatta kacskaringós füttyszó közepette.
Jól ismerte az erdőt. Órákig sétált itt mindennap. Az utakról, a kitaposott ösvényekről emlékezetből tudott volna már térképet rajzolni. Nem értette, hogy mi történik vele. Hogyan tévedhetett el?
Állt, mint akinek földbe gyökerezett a lába, jobbra-balra kapkodta a fejét, szívverése visszhangot vert vastag öltözéke alatt.
Nem volt képes bevallani még magának sem, de félt.”
Ebben a történetben is rögtön megismerjük a főhőst, valamint az is egyértelművé válik, hogy tél van. Idősebb olvasók azonnal együtt éreznek Endrével, amiért eltévedt egy olyan helyen, amit ismer – vagy ismernie kellene. Ez a kisregény tehát leginkább amiatt olvastatja magát, hogy egyből olyasmivel indít, ami a célközönségéből reakciót vált ki.
A Könyvbe zárt karácsonyok egyetlen igaz története Somogyi Dénes: Háborús gyermekkorunk című novellája, melyben az egri író visszaemlékezését olvashatjuk az egyik háborús karácsony kapcsán.
„Már nemcsak a híre, hanem a döreje is eljutott hozzánk a falu fölötti dombok tetejéről. A távoli ágyúdörgések félelmetes hangon adták tudtul Szomolya község lakóinak, hogy napok kérdése és megjelennek a katonák a pusztító fegyvereikkel. Nehézbombázó gépek repültek át a falu felett, éjjel és nappal egyaránt.
– Jönnek az oroszok! – hozta hírül egy ember, Miskolc felől érkezve.
Aztán jöttek mások is, akik megerősítették, hogy a faluba is megérkezik a második világháború, minden keservével és borzalmával együtt.”
Azt hiszem, a legtöbb olvasót érdekli, milyen is megtapasztalni egy háborút – és ha ezt a témát megspékeljük a karácsony ünnepével, akkor már érezzük, hogy ebből bizony őszinte és megható történet kerekedik majd. Az első bekezdésekben még sem a tél, sem a karácsony motívumai nem tűnnek fel, csupán maga a háború. Talán akkor is olvastatná magát az írás, ha nem tudnánk (például a novella vagy a kötet címéből), hogy a karácsony is bele lesz szőve a cselekménybe, de az biztos, hogy ezzel a plusszal még kíváncsibbá tesszük az olvasót.
Posta Gábor: Karácsonyi sorsutak című kisregénye több szálon fut. Egy középosztálybeli férfit mutat be, aki a semmiből küzdötte fel magát és egy kövér gengsztert, valamint egy kisfiút, aki összeköti a sorsukat.
„Hajnalodott. Hideg, nyirkos téli nap volt készülődőben. Az embernek ilyenkor kimozdulni sincs kedve, inkább a fejére húzza a paplant és még egy percig élvezi, ahogy a meleg körbeöleli álmos testét. A másik oldalára fordul és vár, remél, de az idő kegyetlen, a perc oly rövid. Először csak a lábát dugja ki a takaró alól, mintegy kóstolgatva a szoba hűvös levegőjét, majd nagy sóhajtással, egy hirtelen mozdulattal ledobja magáról a dunyhát és megborzongva felkel. Az ágybéli lustálkodás rövid kéje vetekszik a reggeli kávé keserű, fanyar, szemnyitogató illatával.
Ezen a reggelen sötét felhők takarták az eget, komor szürkeségben tartva a várost. Fagyos hideg járt a házak között, jégkristályokkal díszítve a fák ágait, az épületek ablakait. A még világító utcai lámpákról lefolyó pára csillogó jégcsapokká dermedve szúrta át a hajnalt. Emberek még nemigen jártak az utcákon, ez volt az a pillanat, amikor beindul a városi élet, amely a korai munkába indulókat szolgálja. Élelmiszerboltok nyitott hátsó bejáratain már rakodták az aznapi árut. Gőzölögve szállt a friss kenyér illata a pékek autóiból, de a szállítók nem értek rá, hogy élvezzék; siettek, hogy a hideget kicselezve minél előbb letegyék az árut a meleg raktárakba. Másutt kukák csattantak az aszfalthoz, ahogy a munkások sietve ürítették szennyes terhüket. Vastag kesztyűben dolgoztak, hogy a fagyos fém ne sértse fel a kezüket. Kapualjak boltíve alól felszálló leheletük kicsi fehér felhőkként keveredett a kukák fanyar bűzével és kavargott az ég felé, hogy ott a magasban a kéményekből felszálló füsttel összeölelkezve rátelepedjen a háztetőkre.”
A történet lassan indul: szemlélteti a téli hangulatot. Mindnyájan könnyen tudunk azonosulni azzal az érzéssel, amikor nehezen szállunk ki reggel az ágyból, és azt is ismerjük, amikor a város ébred. Ez a kezdés azon olvasók figyelmét kelti fel, akik nyugodalmas percekre vágynak, akik számára a karácsony a pihenést jelenti.
A kötetet Dániel Boglárka, egy tizennégy éves kislány egyperces novellája zárja, az Ajándékcsere.
„Mint minden gyerek, én is a legjobban az ajándékokat, a meglepetéseket szeretem. A születésnap egy jó alkalom, hogy a barátoktól, családtagoktól ajándékot kapjunk. A karácsony is egy ajándékozós ünnep, és érdekes módon, bár tudom, hogy nem az én születésnapom, hanem Jézusé, eszembe sem jutott soha, hogy neki is kellene ajándékot adni, és hogy mivel is lehetne megajándékozni Őt.”
Ebben a kezdésben az megragadó, mennyire őszinte, ugyanakkor felkelti a kíváncsiságot a nem mindennapi ötlettel: karácsonykor Jézust ajándékozzuk meg?
Foglaljuk össze a fenti kezdések alapján, hogyan érdemes indítani egy karácsonyi történetet!
- Helyezzünk el kulcsszavakat az első bekezdésekben (karácsony, karácsonyfa, szenteste, díszek, bejgli, mézeskalács, piros-zöld, Jézuska, jászol stb., illetve tél, hideg, hó, jégcsap, korcsolyázás, síelés stb.)!
- Mutassunk egy ehhez kapcsolódó, érdekes helyszínt!
- Mutassuk be a főhőst! Ha nem rögtön mutatjuk meg az olvasónak, kiről van szó, ezt az információt csupán néhány bekezdés erejéig tartsuk vissza.
- Nyugodtan kezdjünk olyan jelenettel, ami ellentétes a karácsony fogalmával (azaz durva, titkolózós, erőszakos, nemtörődöm, ironikus, egyedülállóságot mutat), vagy különleges helyzetbe teszi az ünnepet (pl. múltba, jövőbe, alternatív univerzumba), különleges akcióban mutatja meg (mi szokatlan karácsonykor?)! Meghökkentő ötletünk az olvasót is megragadja!
- A kezdés olyan legyen, mint a történet többi része. Ha lassú folyású a történet, kezdjünk hosszabb mondatokkal, leírással. Ha pörgős, izgalmas sztorink van, akcióval vagy párbeszéddel indítsunk, kezdő mondatunk legyen rövid.
- Célközönségünk már az első mondatokból tudja, hogy ez az írás neki szól. Ha például a főhős annyi éves és olyan a társadalmi helyzete, mint annak, akinek az írást szánjuk, már félsikert értünk el. Ha ráadásul egy őrá jellemző helyzetben mutatjuk be, teljes lesz a győzelem!
- Ne lőjük el a puskaport az első jelenetben, ne mondjunk el mindent. Keltsük fel az olvasó érdeklődését: na jó, de miért teszi ezt vagy azt a hős? Hogyan fog ebből a kalamajkából kikeveredni?
- Az olvasók szeretik kikövetkeztetni a cselekményt, illetve azt élvezik, ha drukkolhatnak a szereplőknek. Teremtsünk hát ilyen helyzetet már a könyvünk elején, csillantsuk fel, ki fog megváltozni, melyik két szereplő ismerkedik össze – de hagyjuk az olvasóra a következtetés levonását!
Remélem, a fenti tippek segítségével sok ünnepi novella és történet születik. Szerintem ez az egyik legjobb ajándék!
Kellemes karácsonyi készülődést kívánok!
Nádasi Krisz, szerkesztő
(A cikk korábban a Könyv.Guru portálon jelent meg.)