„Nem tudom, miért kezdtem írni. Nem tudom, miért kezd írni bárki is. Talán unatkoznak vagy kudarcot vallottak valami másban”. Ez a kissé cinikus és meglehetősen pesszimista idézet Cormac McCarthytól, Az út és a Nem vénnek való vidék szerzőjétől származik, és aligha illik a könyvírásba kezdők többségére.
Ahogy valószínűleg az sem igaz, hogy az emberek többsége pénzért válna szerzővé. Egy amerikai szakmai blog felmérése szerint a felnőtt emberek négyötöde álmodozik arról, hogy egyszer írna egy könyvet. Több mint a fele ezeknek a reménybeli szerzőknek azért vágna bele egy ilyen vállalkozásba, hogy inspiráljon másokat a saját üzenetével, küldetésével vagy tapasztalatával. A maradék 15 százaléka a tudását szeretné átadni, ennél hajszállal kevesebben véleményvezérekké szeretnének válni írásuk révén, és
csak minden tizedik szeretne elsősorban pénzhez jutni a saját kötete nyomán.
Valóban, igen sok érv, indok és motiváció létezik, ami arra inspirálja az embereket, hogy könyvet írjanak. Most ezekből szedtünk össze egy jókora csokorral, amelyben ki-ki megtalálhatja az őt leginkább jellemző, a számára legszimpatikusabb motívumot a filozofikustól a praktikusig.
Szóval, az emberek azért írnak könyvet, mert…
- Muszáj.
A belső késztetés az egyik legfontosabb motiváció, és van, akit pusztán ez a (számára) végső soron megfogalmazhatatlan, körülhatárolhatatlan vágy hajt. Ami mögött sok minden lelki tényező állhat, a hiúságtól a jó értelemben vett grafománián át a bizonyítási vágyig. - Az írás a kreatív önkifejezés eszköze.
Önkifejezés mint az érzelmek, gondolatok, ötletek, elképzelések megfogalmazása. Egy több mint száz író megkérdezésével készített felmérés szerint majd’ minden ötödik szerzőnek ez a motívum a legfontosabb, amikor íróasztalhoz ül. - Értelmet akarunk adni a dolgoknak, a világnak.
A koncentrációs tábort is megjárt osztrák pszichiáter, Viktor E. Frankl szerint az ember legfőbb törekvése nem a boldogság elérése vagy az örömszerzés, hanem az értelem keresése, mert „az életet sosem a körülmények teszik elviselhetetlenné, hanem a cél és értelem hiánya”. Ez a magasztos ösztön munkálhat sok íróban is, aminek révén olykor egyszerűen csak kitörhetnek a posztmodern fogyasztói világ lélekölő logikájából, valami mást, eredetit alkothatnak. - Segíteni akarunk másoknak, tanítani akarunk másokat.
Ez a két – néha keveredő, néha elkülönülő – motiváció igen előkelő helyen szerepel az írói szándékok listáján, és végső soron a hatás gyakorlásának ősi vágyából ered. A rossz vagy jó tapasztalatok átadására, mások megkímélésére a kudarcoktól, a különleges ismeretek, fontos gondolatok megosztására egy könyv talán máig a legjobb eszköz. Arra is gondolni kell azonban, hogy minél pontosabban legyenek az írás céljai meghatározva, hiszen annál többet tudnak belőle az olvasók profitálni (általánosságban nem lehet segíteni…). - Új (saját) világot / világokat hozhatunk létre.
Az írás fantasztikus lehetőség is, hogy az író kitörjön a hétköznapok unalmából, meghatározottságából, kötöttségeiből. Akinek jó a képzelőereje, az – korántsem kizárólag a sci-fi és a fantasy birodalmában – különleges helyzeteket, kapcsolatokat, körülményeket alkothat, amiben aztán legalább annyira szívesen elmerül ő, mint az olvasói. - Az írás koherensebb, logikusabb gondolkodásra késztet.
Szinte mindegy, hogy milyen műfajban, de az írás mindenképpen jótékony hatással van a gondolkodásra, hiszen egy történet, egy gondolatmenet kifejtése, felépítése komoly szellemi erőfeszítés, és csak az lehet sikeres benne, aki képes összerendezetten, összefüggően gondolkodni. - Terápiának sem utolsó.
A dolgok kibeszélése, a múlt hibáival való szembenézés, vagy egyes traumatikus, esetleg évek, évtizedek múltán is fájó események tiszta fejjel való, logikus újragondolása sok sebet segíthet begyógyítani. Még akkor is, ha a történetben alig valami emlékeztet már az egykori valóságra. Sőt akkor is segítheti a feldolgozást, ha az égvilágon semmi köze sincs az életünkhöz, pusztán a rendszeres munka hat terápiásan az íróra. - Halhatatlanok szeretnénk lenni.
Bármennyire is patetikusan hangzik, és korántsem olyan szép, önzetlen célkitűzés, mint a világba értelmet vinni, de nagyon is emberi törekvés. Jóllehet a felmérésben csupán a megkérdezettek 2 százaléka „vallotta” be, hogy ez a törekvés vezeti a tollát, George Orwell szerint kár is lenne tagadni, hogy ez az írók egyik fő motivációja. Hiszen ki ne szeretne okosnak látszani, ki ne szeretné, ha beszélnének róla, és még a halála után is emlékeznének rá? - Személyes vagy szakmai tekintélyünk megalapozása.
Az előző pont profánabb változata – elsősorban az ismeretterjesztő és a szakirodalmi műfajban alkotók számára. Ha egy szerzőnek igazán karakteres, egyedi és értékes mondanivalója van, jól teszi, ha könyvet ír, mert így tudja a leghatékonyabban megalapozni a tekintélyét, illetve befolyásolni egy (szak)területről való gondolkodást. Végeredményben pedig önmaga is véleményformálóvá válhat, ami növeli a társadalmi státuszát, és számos új lehetőséget hozhat számára. Mindemellett nem árt tudatosítani: számos szakmában a karrier építésének elengedhetetlen része egy-egy könyv megírása, amellyel a szerző jelzi kompetenciáját, az általa megismert részterületeken való jártasságát. - A családom (és magam) számára meg akarom örökíteni a gondolataimat.
Ez már részben a memoárírás területe (amiről a közelmúltban itt írtunk bővebben). Tény, hogy a családi emlékezet megőrzését sokan elhanyagolják, holott mindenkiben előbb-utóbb felmerül a félelem attól, hogy nyom, vagy a legfontosabb (élet)tapasztatainak átadása nélkül megy el. Ráadásul egy ilyen írás nem csupán az adott család számára lehet rendkívüli fontosságú, hanem például a későbbi történeti kutatás számára is. Ilyen szándék esetében azonban sosem árt feltenni a kérdést: nincs-e a szűk célközönség kijelölése mögött némi önbecsapás, amivel az egyébként jobb sorsra érdemes szerző csupán el akarja kerülni a gondolatainak nagyobb közönség előtt való megméretését – és az ezzel esetlegesen járó kudarcot? Ha igen, érdemes komolyabb könyves vállalkozásba fogni. - Fel akarjuk kelteni mások érdeklődését.
Ez a motívum meglehetősen gyakorlatias, azt is mondhatnánk, üzleties, de kár tagadni: egy könyv korántsem csupán szépírói tehetségünk csillogtatására alkalmas, hanem marketingeszközként is jó szolgálatot tehet. Főleg kisebb piaci réseken lehet hasznos ráirányítani a téma iránt amúgy is érdeklődők figyelmét egy új szolgáltatásra, üzleti megoldásra. De vigyázat: sikerre csak akkor lehet számítani, ha a szerző nem kizárólag eladási célokat szolgáló vagy promóciós brosúrát készít, hanem olyan könyvet, amely valódi értéket, hasznos információkat ad az olvasóknak! - Szórakoztatni akarunk.
Meglepő, de az említett körkérdésre válaszoló írók mindössze 2 százaléka válaszolta azt, hogy (elsősorban) szórakoztatni szeretne írásai által. Pedig aligha kétséges, hogy az olvasók igen nagy része ezzel a vággyal veszi a kezébe (vagy hagyja a könyvesbolt polcán) a könyvet: akár könnyed időtöltésben reménykedik, akár ismeretszerzés a célja, akár katartikus irodalmi élményt vár a kötettől.
+ 1. Bestsellert akarunk írni és / vagy sok pénzt akarunk keresni.
Utoljára hagytuk azokat az érveket, amelyeket talán nem vall be minden író, mégis sokakban felmerül – legalább kísértésként. Lélektanilag egyébként tökéletesen érthető, ha valaki a meggazdagodás szándékával kezd könyvírásba, ám aki így dönt, mindenképpen tudatosítsa a következőket. Egyrészt a „sok” könyv eladása igen relatív, hiszen témája és műfaja alapján egészen mást jelenthet a „sok” (például egy borszakkönyv vagy egy krimi esetében). Másrészt a tapasztalat azt mutatja, hogy a könyvekből közvetlenül igen nehéz pénzt csinálni, sokkal valószínűbb, hogy – ha igazán jó, akkor – közvetve, hatásában tud aprópénzre váltható hasznot hajtani. Ami pedig a bestsellereket illeti: a legtöbb szerző számára ez a célkitűzés nem csupán irreális, hanem haszontalan is. Olyan sok tényezőnek kell egybevágnia, és még jó adag szerencse is kell hozzá, hogy senkinek sem igazán éri meg belelovalnia magát ebbe. És tegyük a szívünkre a kezünket: valóban ez számít, vagy az, hogy eljusson az igazi célközönségéhez?
Végül – „versenyen kívül” – hadd zárjuk a sort a Meghökkentő mesék norvég származású írójának, Roald Dahlnak a gondolataival, aki, ugyan szintén pesszimistán, de olyasmire tapintott rá, ami a lelke mélyén alighanem igaz lehet az összes, itt felsorolt szerzőre. „Őrült, akiből író lesz. Egyetlen kárpótlása az abszolút szabadság. Nincs fölötte senki, csak saját maga, és biztos vagyok benne, hogy ez az, amiért csinálja”.
(A cikk korábban a Könyv.Guru portálon jelent meg.)